Szerző: Király Tibor

Vajon e probléma kapcsán a gyógytestnevelés feladatairól, vagy valami csodaszerről kellene beszélni, melynek alkalmazásával varázsütésre megváltozik a tanulóifjúság jelenlegi egészségi állapota? Előadásomban sajnos egyikről sem tudok beszámolni. Akkor hát miről van szó?

A technika fejlődésével mélyreható változások tapasztalhatók életünkben. A mozgásszegény életmód olyan következményekkel jár, melyek hatásait egyre inkább érzékeljük a mortalitási statisztikákon, a szabadidős szokások drasztikus megváltozásán stb.[1]

Mindannyian tudjuk, hogy a testnevelés nem más, mint eszköz a személyiség morfológia és funkcionális alapjainak megteremtése érdekében. Az élet más területén kimaradt hatásokat szinte csak ezzel tudjuk kompenzálni.

Az egyedfejlődés során testalkati (morfológiai) és működési (funkcionális) változások mennek végbe. Ezen változások dinamikája azonban nem egyenletes. Még az azonos osztályba járó tanulók között is vannak illetve lehetnek olyan eltérések, melyek a mennyiség és minőség viszonylatában különböző módszerek alkalmazását indokolják.

Természetesen a testnevelési foglalkozás nem válhat az alkalmazott módszerek kavalkádjává. Így tehát kellenek alapelvek, melyeket az egyes osztályokra vonatkozó testnevelés mozgásanyaga, és az egyre konkrétabbá váló követelmények határoznak meg.

A 6-12 éves gyermekekkel foglalkozó kutatók mindannyian megegyeznek abban, hogy a személyiségfejlesztés komplex jellegűnek kell kezelni. Így lehet vizsgálni az egyént kognitív, affektív és a motorikus fejlődés szempontjából. Anélkül, hogy e funkciók közül bármelyiket is kiemelten fontosabbnak tartanám, előadásomban néhány megállapítást kívánok tenni.

Idézem Szent-Györgyi Albertnek, a manapság egyre időtállóbb megállapítását, amit 1935-ben az Országos Testnevelési Kongresszuson mondott Szegeden.

“...a testnevelés, mint a lélek- és főleg a jellemnevelés leghatásosabb eszköze, foglalja el helyét a szükségnek megfelelő teljes mértékben az iskolai nevelés egész vonalán, mégpedig az ifjúság újabb megterhelése nélkül, tehát az értelmi nevelésre szánt oktatási és tanulási idő megfelelő csökkentése útján.” [2]

Ezt az igényt Szent-Györgyi a tanulóifjúság jellemnevelése szempontjából fogalmazta meg. Vállalhatjuk azonban azt is, hogy a testnevelés nem csak a jellemnevelés nagyon hatásos eszköze, de a mozgásos cselekvések élettani alapjainak megteremtése érdekében is alkalmazhatjuk. Hangsúlyozom, hogy sem elméleti, sem gyakorlati megfontolásból nem kaphat egyik komponens sem - kognitív, affektív, motorikus- a másiknál nagyobb hangsúlyt, tagolásuk és szétválasztásuk csak a tárgyalhatóság érdekében lehetséges. Nyilvánvaló a kérdés összetettsége, hiszen a gyermekek a mozgásos cselekvések végrehajtásában egész személyiségükkel, érzelmeikkel, szorongásaikkal együtt vesznek részt.

Ennek elemzése során azonban azt kell megállapítanunk, ha ezek közül a motorikus funkciók fejlődése valamilyen oknál fogva nem megfelelően alakul, az a szervi funkciók alacsony működési szintjét, deformitással járó, maradandó következményeket eredményez, melyek később csak korrekcióval javíthatók. Itt van tehát a KORREKCIÓ fogalma és egyúttal a tartalmi vonatkozása is. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a szervezet már kialakult működési és szerkezeti hiányosságait a lehető legkorábban korrigálni kell a minél magasabb életminőség megtartása érdekében. Az érzékelhető, hogy korrekcióra valamilyen hiány esetén kerül sor. Ilyenkor a nem elégséges, és nem kiegyensúlyozott fejlesztő hatások, vagy a balesetből, születési problémából adódó hiányok pótlására van szükség, illetve a már létrejött hibákat kell sajátos módszerekkel javítani.

Van tehát a testi neveléssel és a testneveléssel szemben támasztott fejlesztési követelmény. És működik ezzel szemben a korrekció

A testnevelés optimális esetben alkalmas arra, hogy olyan ismereteket közvetítsen, amelyek alkalmasak arra, hogy a személyiség fejlesztésében a sokoldalú képzéshez hozzájáruljanak. Ennek során a motoros képességek fejlesztése a feladat. Az iskolai és családi nevelés ezen képességek fejlesztésében meghatározó, eldönti hogy később szükséges-e korrekció vagy sem.[3]

Mely szervek vagy szervrendszerek fejlesztését kell a gyermek fejlődése során biztosítani?

– Mozgatórendszer (izmok, izületek).

– Szív-, keringési rendszer (szív, tüdő, vérkeringés).

Ezek bármelyikének alulfejlettsége szerkezeti és funkcionális hiányként orthopédiai és belgyógyászati problémákat eredményez. A testnevelés saját céljai között a szervezet sokoldalú fejlesztése nagy súllyal szerepel. Amennyiben ezeket képes valóra váltani, akkor később csak betegség vagy sérülés esetén beszélhetünk a korrekció szükségességéről. Kimondható tehát, ha a testnevelés feladatait a későbbi eredmény szempontjából vizsgáljuk, akkor a testnevelés és a prevenció közé egyenlőségjelet tehetünk. Tudjuk azonban, hogy a testnevelés jelenlegi helyzetében nem képes céljait maradéktalanul teljesíteni, így a prevencióra vagy prevenciós szemléletre szükség van.

A neveléssel, így a testneveléssel szemben is, joggal vethető fel a fejlesztési kötelezettség. Ezen kötelezettségnek akkor lehet eleget tenni, ha tökéletesen rendelkezésre állnak mind a szubjektív, mint az objektív feltételek. Ezek a feltételek természetesen csak elméletiek lehetnek, hiszen mind a módszerek, mind a tudományos kutatások eredményei állandóan fejlődnek. Egy állandóan fejlődő dinamikus állapotról beszélhetünk. Ha belátjuk, hogy a testnevelés is egy állandóan fejlődő rendszer, akkor azt is kritikusan tudomásul kell vennünk, hogy az aktuális tudásunk soha nem lehet teljes.

A testnevelésnek nyitottnak kell lennie az újabb módszertani kutatások eredményeire. A teljesség igénye nélkül kiemelek néhány területet:

a. A prevenciós szemlélet alkalmazása a testnevelésben

Figyelembe kell venni azoknak a szakembereknek a véleményét, akik a korrekcióval foglalkoznak, és közvetlenül látják azokat az okokat, melyek a szervezet szerkezeti és funkcionális hibáihoz vezetnek. E szemléletnek a testnevelésben történő figyelembevétele a prevenciós szemlélet beépítését jelenti. Azt gondolom itt az ideje, hogy a testnevelés hasznosítsa, beépítse tevékenységébe azoknak a szakembereknek a kutatásait, akik a korrekcióval foglalkozó területeken dolgoznak. Ilyen irányú törekvés a Magyar Gerincgyógyászati Társaságnak az a rendkívül szimpatikus ajánlata, mellyel a MTTOE szervezetén keresztül is megszólították a testnevelőket a gerinc deformitásait megelőző gyakorlatoknak testnevelésbe történő beépítésére.[4] Tapasztalatom szerint is nagy a sikere azoknak a tanfolyamoknak, és ismeretterjesztő anyagoknak, melyek a gyakorlatok és módszerek elsajátításában mára már mindenki számára hozzáférhetőek.

b. A kutatási eredmények beépítése a testnevelésbe

Nagyon fontos, hogy a pedagógusképző intézmények és a testnevelők mindent megtegyenek azért, hogy a kutatások eredményei minél hamarabb beépüljenek a testnevelés módszertanába, és legalább ilyen fontos, hogy a kutatók eredményeiket minél szélesebb körben hozzáférhetővé tegyék a gyakorlati szakemberek számára. Minél több alkalmat kell biztosítani az információk cseréjére, az információk áramlására. Ezen a területen a gyakorlati szakembereknek az egyre tudományosabb igényű, a kutatóknak az egyre gyakorlatorientáltabb szemlélet felé kell közelíteniük.

A testnevelés módszereinek és eszközeinek fejlesztése

E területen az utóbbi években sorra jelentek meg olyan munkák, melyek a testnevelés, azon belül az óvodai és általános iskolai testnevelés, módszertani fejlesztésével foglalkoznak.[5],[6] A súlypontok határozottan a fiatalabb korosztályok felé tolódtak el, hiszen azok a nem kívánt változások, melyek felnőtt korban már nehezen kezelhető betegségszintet érnek el, ebben a korban kezdődnek. (Erre a későbbiekben még visszatérek. )

Úgy gondolom, hogy a testnevelést és a prevenciót jelenlegi helyzetükben egymást metsző körökkel lehetne ábrázolni. A cél pedig csak az lehet, hogy ezek az egymást metsző körök egyre jobban takarják egymást, egyre inkább fedjék egymást. Teljes egybeesés esetén kimondható lenne, hogy a testnevelés gyakorlata eleget tesz a prevenciós feladatoknak is. Ez azt jelentené, hogy a fejlesztési követelményeknek - melynek ez esetben szerves része a megelőzés - a testnevelés maradéktalanul megfelel.

Sajnos ez jelenleg csak elmélet. Továbbra is szükséges azzal foglalkozni, hogy a test szerkezeti és funkcionális problémáit idejében felismerjük és kezeljük, vagyis korrigáljuk. Ennek során szükséges, hogy a közoktatásban dolgozó pedagógusok képzésében növekedjen a deformitások felismerésével kapcsolatos ismeretek mennyisége. Különösen fontosnak tartom, hogy az óvó- és tanítóképző főiskolákon indulhasson minél több helyen olyan jellegű képzés, amely a gyógytestneveléssel kapcsolatos ismereteket közöl[7]. Ennek ki kell terjednie:

a. a deformitások felismerésére vonatkozó, és az egyszerűbb esetek szakszerű ellátásához szükséges ismeretekre,

b. a szervezet testi- és funkcionális állapotának méréséhez szükséges ismeretekre,

c. a tudományos kutatások eredményeinek megértéséhez szükséges ismeretek elsajátítására, valamint

d. a törvények, rendeletek ismeretére, és alkalmazóképes tudására[8].

Ki kell mondanunk, hogy az elemzett problémakör legkritikusabb időszaka a 5-12 éves korosztály, ahol a test szerkezeti, összetételi és funkcionális problémáinak nagy része nem csak idejébe felismerhető, de a legtöbb esetben javítható is. A korán jelentkező negatív tünetekre az 1988 és 1993 között elvégzett hosszmetszeti vizsgálatunk egyik eredményét bemutatom be.[9] E vizsgálatban 130 győri lakótelepi gyermek testi- és mozgásfejlődését vizsgáltunk. Ezek közül jelen tanulmányban a tanulók testzsírtartalmának értékeit mutatom be.

A testzsírtartalom elemzésekor nagy jelentőséget kell tulajdonítani az átlagok numerikus értékeinek, a zsírtartalom növekedési sebességének, továbbá, a táblázatban feltüntetett szélső értékek különbségének (range).

Ilyen megközelítés után az a megállapításunk, hogy 7-10 éves korú mintában a leányoknál és a fiúknál egyaránt nagy a testzsírtartalom. Ezzel kapcsolatosan nem lehet elfogadni azt az érvelést, hogy az átlagok megegyeznek a hazai minták jellemzőivel (Eiben és munkatársai. 1991[10], Szmodis és munkatársai 1990[11], Szabó és munkatársai 1994[12]). Ezek a középértékek valóban reprezentálják a magyar fiatalok testzsírtartalmát az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején, de nem tekinthetők ”kell” értéknek. A testzsírtartalom mennyisége elsősorban azon az alapon minősíthető, hogy milyen mértékben oka vagy rizikófaktora bizonyos betegségeknek. Szollár (1986)[13] megállapítása szerint: Magyarországon sok a kövérnek minősülő gyermek, serdülő és felnőtt. Ez a megállapítás sajnos a vizsgált mintára vonatkozóan is helytálló. Elegendő csupán az alábbi táblázat 3. és 6. oszlopát figyelmesen tanulmányozni. A kövérség több vizsgált gyermeknél csupán ránézésre is megállapítható volt, de a bőrredők alapján becsült zsírtartalom ezek gyakoriságát növelte.

Pedagógiai megfontolások alapján elsősorban nem is a pillanatnyilag fennálló kövérséget tekintjük nagyobb veszélynek (bár ez sem elhanyagolható), hanem azt az életvitelt, táplálkozási szokásrendszert, abszolút vagy relatív mozgáshiányt stb., amely a diagnosztizált állapot kialakulásához vezetett. Ha elfogadjuk azt, hogy a motorikus sztereotípiák

A testtömeg százalékában kifejezett testzsírtartalom nemenkénti és vizsgálatonkénti átlagai és szórásai

LEÁNYOK				FIÚK
átlag	szórás	range	átlag		szórás	range	p
17.44	4.70	22.11	14.59		3.76	21.79	< 0.05
17.56	4.42	21.24	14.77		3.52	19.87	< 0.05
18.56	4.92	20.56	15.32		4.06	20.02	< 0.05
18.78	5.18	22.37	15.73		4.53	23.11	< 0.05
20.14	5.42	18.88	17.10		4.99	23.50	< 0.05
20.06	5.46	21.01	16.90		5.00	24.22	< 0.05
21.22	5.70	22.09	17.49		5.59	26.89	< 0.05
21.00	5.60	27.55	17.29		5.64	26.43	< 0.05
p < 0.05			p < 0.05

A rövidítések jelentése: p < 0.05 = az átlagok különbsége szignifikáns.

megváltoztatása nagyon nehéz feladat, akkor ezt vonatkoztathatjuk a mentálisakra is. Ez szintén olyan összetett probléma, amelyet az iskola egyedül nem vállalhat fel, mert csak az iskolai nevelés ezt nem is tudja megoldani!

Az egészséges gyermekfejlődés feltételez bizonyos mennyiségű raktárzsírt, de ez a többlet, ha nem is pillanatnyilag, hosszú távon mindenképpen káros. Más szempontú megközelítés alapján is erre a következetésre juthatunk. Amennyiben a megítélés alapja a fizikai teljesítmény, a nagy mennyiségű raktárzsír mindenképpen teljesítményt rontó tényezőnek tekinthető.

A vizsgálat tanúsága szerint a lakótelepi gyermekek testösszetételében a zsírosodás folyamata már megfigyelhető. Ezen állapot további elmélyülése növeli a keringési rendszer felnőttkori megbetegedésének rizikófaktorát. Ha ezt idejében ki tudnánk küszöbölni természetesen a felnőtt ember életminőségén, munkaképességén is tudnánk javítani.

---

[1] Összefogás az ifjúság egészségéért, edzettségéért. In: Összefogás az ifjúság egészségéért, edzettségéért. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének Országos Szakmai Konferenciája. Magyar Testnevelési Egyetem, 1999. március 13. 15-31. p.

[2] Szent-Györgyi Albert: Az iskolai ifjúság testnevelése. Bólyai Évkönyv, a Bólyai János Katonai Műszaki Főiskola kiadványa. 1995. IV./3. különszám 81-87. p.

[3] Somhegyi A. - Gardi Zs. - Feszthammer A-né, - Darabosné Tim I. - Tóthné Steinhausz V.: Tartáskorrekció. Magyar Gerincgyógyászati Társaság, Budapest, 1996

[4] Az orvosok kérése iskolaigazgatókhoz. Somhegyi Annamária felhívó levele. Budapest, 1999. október 12.

[5] Ihász F. - Király T. - Rostás K.: A testnevelési órák szívfrekvencia értékeinek elemzése. Szerk.: Király T. ATIF, Győr, 1999. 135 p.

[6] Gáborfalvi L. - Király T. - Cs. Kovács L.: Ovisfocitól a focisuliig. Szerk.: Király T. Ki-Va Bt. Győr, 2000. 100 p.

[7] Szakindítási kérelem. ATIF, Testnevelés tanszék, 1998.

[8] Testnevelők - Gyógytestnevelők tájékoztatója. Alkotó szerkesztő: Teleki J. Oktatási Minisztérium, 1999.

[9] ATIF emlékkönyv cikkét idehozni

[10] Eiben, O.G.-Barabás, A. és Pantó, E.: The Hungarian national growth study. I. Reference data on the biological developmental status and physical fitnessof 3-18 year-old Hungarian youth in the 1980s. Humanbiologia Budapestinensis, 21: 1991. 1-123

[11] Szmodis, M.-Mészáros, J.-Mohácsi, J.: Changes of body fat content in children aged 7 through 9. FIMS World Congress of Sports Medicine, Abstracts, Amsterdam, 1990. 199.

[12] Szabó, Zs.-Király, T. és Mészáros, J.: Győr városi lakótelepi általános iskola 6-10 éves tanulóinak biológiai fejlődésvizsgálata. In: Győri, P. (Szerk.): Óvódások kisiskolások szomatikus nevelése, Veszprém, 1994. 61-66.

[13] Szollár, L.: Az elhízás kórélettana. Aesculap sorozat, Medicina, Budapest, 1986.